images/stories/header/p_0001.jpg
images/stories/header/p_0002.jpg
images/stories/header/p_0003.jpg
images/stories/header/p_0004.jpg
images/stories/header/p_0005.jpg
images/stories/header/p_0006.jpg
images/stories/header/p_0007.jpg
images/stories/header/p_0008.jpg
images/stories/header/p_0009.jpg
images/stories/header/p_0010.jpg
images/stories/header/p_0011.jpg
images/stories/header/p_0012.jpg

fejlec

Történetünk

Ecsegfalva a Körös-Sárrét északi peremén fekvő település, 1949 óta önálló község. Határán folyik a Hortobágy-Berettyó főcsatorna. A falu őse Ecseg, már az Árpád-korban is lakott hely volt. 1505-ben II. Ulászló, Bessenyei Györgynek és Tarcsai Nagy Demeter nejének adományozta. A település a török hódítás alatt elpusztult. A 18. században az addigi vizes, mocsaras környéket – az 1786-ra befejeződő vízrendezési munkálatoknak köszönhetően – szabályozták, ekkor kezdődhetett a földművelés, növénytermesztés a vidéken.

A 19. század közepén e terület puszta volt, Külső-Szolnok megyében Pusztaecseg, Ecsegpuszta, illetve Ecseg néven. Fényes Elek szerint Ecseget 10 katolikus és 50 református lakja. Földbirtokosa a Magyar Katolikus Vallásalap és a Borbély-család. A földbirtokosok a használhatóbb földterületeket bérbe adták. A 20. század elejére a mai Ecsegfalva területe nagybérlők kezére került.

Ecsegpuszta ekkor a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez tartozó Dévaványa része volt. 1889-ben épült a pusztán áthaladó Dévaványa-Kisújszállás vasútvonal (amely sajnos 1973-ban megszűnt), majd 1906 körül elkészült a Dévaványa és Kisújszállás közötti kövesút. A település az 1920-as évek elején kezdett népesülni mikor a Nagyatádi-féle földreform során – a régi elpusztult falu helyétől Templomzugtól mintegy 7 km-re – az ecsegi vasútállomás és a Berettyó által bezárt szögben házhelyeket kezdtek osztani. A pusztaecsegi házhelyosztás Várkonyi Ignác dévaványai főjegyző javaslata volt, mivel oly sok igénylő volt, hogy a Dévaványán kisajátított két telepen már nem jutott hely mindenkinek. Z. Nagy Ferenc dévaványai parasztember, kisgazdapárti politikus – aki később Ecsegen is lakott – visszaemlékezésében leírja, hogy a pusztaecsegi vasútállomás közelében osztottak ki házhelyeket, ahol azelőtt kisparaszti tulajdon nem létezett, az ottani terület kizárólag nagybirtokosok tulajdonában volt.

Az alakuló település központja a vasútállomás lett. Pusztaecseg lakosai már 1937-ben kérvényezték újabb telkek kialakítását, mivel az eddig felépült házak némelyikében 3–4 család is szorongott, de erre csak 1941-ben került sor. Az 1950-es évek eleji újabb építkezésekkel alakult ki a település mai jellege.

A település 1949-ig Dévaványa nagyközség része volt Pusztaecseg néven, ekkor lett önálló a település, majd 1950-ben a község nevét Ecsegfalvára változtatták. Az 1950-es megyerendezéskor a község Jász-Nagykun-Szolnok megyétől Békés megyéhez került át. 1950-től Ecsegfalva a gyomai járáshoz tartozott, majd 1966-ban átkerült a szeghalmi járáshoz. 1984-től a járások megszűnésével Gyomaendrőd városi jogú nagyközség környékéhez tartozott. 1981-ben a megyei felsőbb szervek javasolták a községnek, hogy Dévaványával közös tanácsot alakítsanak, ezt a község vezetése és a lakosság is ellenezte, s végül sikerült megtartani az önállóságot jelentő önálló tanácsú község státuszt. A község vezetése a következőképpen indokolta a közös tanács elutasítását. Bár Ecsegfalva azonos távolságra van Kisújszállástól és Dévaványától, de inkább Kisújszállás vonzáskörzetébe tartozik. A községből inkább Kisújszállásra járnak dolgozni is, tanulni is, nem Dévaványára. Az egészségügyi ellátás és az áruellátás szempontjából is Kisújszállást részesítették előnyben az ecsegfalviak. A közös tanács létrehozásával a község népesség megtartó ereje is csökkent volna. Az 1970–80-as években a megye szélén az önállóság megtartásáért küzdött a község.

Ecsegfalva népessége 1949-ben már elérte az 1958 főt, ez a szám 1960-ban 2223-ra nőt, majd ez a szám folyamatosan csökkenni kezdett. Az 1970–80–90-es években a lakosság nagymértékű csökkenése következett. 2003 végére kisebb mértékben nőtt a lakónépesség (1446 fő), amely főleg a bevándorlásnak köszönhető.

Ecsegfalvára az 1920-as években vegyesen települtek reformátusok és katolikusok. A reformátusok főként Dévaványáról, a katolikusok Endrődről érkeztek.

1938-ban a dévaványai egyházközség állandó káplánt helyezett ki Pusztaecsegre a fiatal, ambiciózus lelkész, Benke István személyében. A templom építése – lakossági pénzgyűjtő akció után – 1942-ben kezdődött el. 1994-ben Kay Lajos amerikai-magyar festő oltárkép adományával gazdagodott a templom.

Az első elemi iskolát a Magyar Katolikus Vallásalap hozta létre az épülő településen 1925-ben. Első tanító 1928-ig Nacsádi Árpád volt, őt Lengyel Károlyné Bárány Klára váltotta, aki 33 évig, haláláig Ecsegfalván tanított. 1930-ban készült el a református egyház iskolája, melynek első tanítói Ritoók Sándor és felesége voltak.

Pusztaecseg lakossága főként földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. A legfontosabb szántóföldi növény a búza volt. Állattartásban a juhtenyésztés szerepe volt hangsúlyos. Pusztaecsegen 1945 márciusában alakult meg a földosztó bizottság. A földreform során kisajátították a vallásalap földjeit, a földigénylők 25 kat. hold földet kaphattak, legfeljebb 350 aranykorona értékben.

Nem sokáig művelhették saját tulajdonban a földjüket a gazdák, mivel Ecsegfalva önálló községgé alakulása, egybeesett a mezőgazdaság kollektivizálásának kezdeteivel. Először a Nagykunsági Állami Gazdaság alakult meg kenderes-szigeti központtal 1947-ben, majd mezőgazdasági gépállomás is létesült a községben. Az első termelőszövetkezet 1948-ban alakult meg Vörös Csillag néven. 1952-ben már 8 tsz működött a községben. 1959-ben a megszűnések és átszervezések miatt maradt 3 tsz egyesült Egyetértés Mezőgazdasági Termelőszövetkezet néven.

Egyik legfontosabb termesztett növénye a búza mellett a rizs volt, 1957-ben már 1200 kat. holdon folyt a rizstermesztés az állami gazdaságban.

A község környéke máig megőrizte természetes szépségét, gazdag madárvilág jellemzi. 1984-ben nyilvánították védetté és hozták létre az Ecsegpusztai Természetvédelmi Területet. A környék kiválóan alkalmas vadászat céljára és az ebből adódó vadászturizmusra.

Z. Nagy Ferenc szerint a Pusztaecsegre kitelepülők az első évek nehézségeinek leküzdése után, jobb anyagi körülmények közé kerültek, mint a dévaványaiak. Az itt élők jóval haladóbb szelleművé váltak, ez az anyaközségre is kihatással lett. Megtudhatjuk tőle azt is, hogy a bérlők saját költségükön létesítettek állatférőhelyeket, a legelőket nem osztották fel, hanem közösen használták. Közösen fogadtak pásztort, közösen értékesítették a haszonbér búzát. Közösen szereztek be gabonatisztító gépeket, majd közösen létesítettek öntözéssel rizstelepet. Így láthatjuk, hogy Ecsegfalva megalakulását, életben maradását és fejlődését az összefogásnak köszönheti.

A régi Ecseg falu története Ágoston Sándor leírása szerint:

Ecseg

A város határának ÉK-i szélén, a Hortobágy-Berettyó egyik nagy U alakú kanyarulatában, a Templom-zugban, a folyó bal partján magas-parton találhatók Ecseg középkori falu maradványai. A templom helyén Györffy Lajos 1938-ban ásatást végzett, a leletek a túrkevei múzeumba kerültek. Vannak közöttük az épületből származó faragott mészkő, márványkő, tégla és meszes habarcs darabok, elszenesedett fadarabok, a középkori templom körüli temetőből előkerült koporsóvasalás, zárszerkezet töredékek, koporsószögek, továbbá a település régészeti anyagához tartozó késő középkori és török kori edény- és kályhaszem töredékek, vas szerszámok és eszközök (pl. kés, csiholó, nádvágó, lópatkó, csizmapatkó stb.) A falu helyét Méri István is feltérképezte 1948-ban, XV-XVI. századi edénytöredékeket, egy török kori zöld mázas talpas tál darabját és paticstöredékeket gyűjtött. A Berettyó partján az 1930-as években telepített erdősáv húzódik mintegy 100 m szélességben, ezért a középkori település felszíni nyomai csak kis mértékben észlelhetők. A Nagykunsági ÁG istállójától D felé kb. 1000 m hosszúságban és 100-150 m szélességben húzódnak az elpusztult középkori Ecseg falu maradványai. Az istálló mögött 3 db nagy méretű követ láttunk, közülük kettő faragott volt, talán a templomból származik. Az istállótól kb. 250 m-re DNy-ra két, 30-40 m átmérőjű, gyeppel fedett dombocska van régi beásások, gödrök nyomaival. Az egymástól kb. 50 m-re lévő két domb valamelyikén állhatott a középkori templom, s itt folyhatott 1938-ban ásatás.

A délebbre fekvő dombon téglatörmelék és embercsont töredékek is találhatók. Az erdősávban D felé mintegy 300 m hosszan jól lehet követni a telepnyomokat, helyenként kis halmocskák vannak kb. 50 méterenként, ezek valószínűleg a házak helyét jelzik. A leletanyag meglehetősen apróra tört, XV-XVI. századi kerámia töredékekből áll, egy gyűjtött pelyvás tégladarab szélessége 11,5 cm, vastagsága 4,5 cm. Újkőkori és szarmata kori edénytöredékeket is találtunk. Tovább haladva D felé alig követhetők a település nyomai, csak az erdősáv végénél, a keresztcsatorna elágazásánál lelhetők késő középkori cserepek.

A XVIII. századi térképek elég pontosan jelzik Ecseg falu és templomának helyét. A Berettyó bal partján elterülő Ecseg pusztán (Praedium Ecseg, Pr. Etseg), a Berettyó bal partján, a megfelelő folyókanyarnál láthatjuk bejelölve a templomot (Etsegi Puszta Templom, Ecsegi Templom) vagy a faluhelyet (Ecseg, Ecsegi Telek).

A XIII. század elején tűnik fel Ecseg falu a forrásokban, 1217 körül hevesújvári várnépek lakták (de villa Echek... Bugy, Vrdan, Potetam, Vcus, Beat, Vtam...prenominati castrenses Heues). 1475-ben és 1481-ben részben Külső-Szolnok, részben Heves megyéhez tartozó birtokként említik. 1498-ban úgy tartják, hogy régebben Békés megyéhez tartozott, de áttették Külső-Szolnokba. A budaszentlőrinci pálos kolostor fokról-fokra terjeszkedett Ecsegen. 1424-ben a pálosok megszerezték Kun Márton Fogar nevű birtokát, de már előzőleg is a kezükön volt a birtok egyhatod része, melyet ugyanebben az évben elcseréltek. Ezután tettek szert Ecseg másik hatodrészére, királyi beleegyezéssel, ezt 1434-ben megvették és a budai káptalan a birtokba beiktatta őket. 1474-ben Bői Demeter fia Miklóstól zálogba vették ecsegi birtokrésze felét. 1481-ben a pálosokat beiktatták bizonyos ecsegi szántóföldek és rétek, valamint a Kerek-tó nevű halastó birtokába. Ecseg történetét végigkísérik a szomszédokkal való viták, hatalmaskodások és határperek. 1377-ben a király ványai és túri népei jogtalanul használták Ecseg birtokot. 1397-ben a ványaiak az Ecseghez tartozó Füzes tót (Fizestho) és Kiritót (Kewrewtho) használták illetéktelenül. Ez alkalommal a Ványa és Ecseg közötti határt is leírják. 1466-ban az ecsegi birtokosok és a Ványán birtokos Nánai Kompolthy család között per folyt, ekkor ismét megvonják a két birtok határát az Ecseg-tótól a Túr folyó Ny-i felén lévő Ritkaboz szigetig; a budaszentlőrinci pálosoknak ítélték a Besenyő-tó É-i felét és a Kerek-tót. A határokat később is többször kijelölték, ennek ellenére még a XVIII. században is vitatottak voltak. A pálosok ecsegi birtokának határvonalát Kováts György 1762-i térképe tünteti fel - a XV. századi helynevek szinte mind élők.

1481-ben Kompolthy János és társa jobbágyaikkal Ecsegről elvitték a pálosok és más ecsegi birtokosok szénáját és elfoglalták a Kerek-tó nevű halastavat. 1482-ben Kompolthy János gazdatisztje, Kátai Mihály az Ecseg határában fekvő Besenyő-mellék nevű rétet foglalta el. 1483-ban Kompolthyék ismét elvitték az ecsegiek szénáját. Az ecsegi pálosok másik szomszédja - bizonyára Kaba felől - Kabai János ellen 1495-ben indul vizsgálat, mert a pálosok birtokát dúlta. 1494. karácsonyán pedig elhordta a nádat. 1498-ban elfoglalta a Myrok-földet és a Myrok-tó nevű halastavat a pálosok birtokából.

1549-ben az ecsegiek 15 kapu után 22 forint egyházi tizedet fizettek az egri püspökségnek. 1552-ben 19 portát írtak össze, ekkor kisnemesek is lakták. 1571-ben a törökök a szolnoki szandzsák csongrádi náhijéjébe sorolt Ecseg faluban 39 házat és 39 családfőt írtak össze.

1588-ban a Bihar megyéhez számított Ecsegen 13 háztartás fizeti a dézsmát őszi búzából. 1599-ben a vármegyei hatóságok mindössze 1 juhosgazdát adóztatnak meg. A török és a magyar összeírások névanyagát összehasonlítva a XVI. század végén a törzsökös ecsegi családok a következők voltak: Karacs, Ágoston, Tót, Kun, Nátházi.

A XVI. század végén, a tizenötéves háború alatt ez a falu is elpusztult, de a XVII. század első felében újratelepült. 1615-ben is említik. A XVII. század végén néptelenedett el végleg.

1591-es török adófizetési jegyzék (Ágoston Gábor történész kutatási közlése szerint.)