2013 áprilisában újraindult az egyesület azzal a céllal, hogy segítse és egy közösségen belül összefogja a családokat, nagycsaládokat. A családsegítőben van a székhelyünk, jó kapcsolatban vagyunk, segítjük egymás munkáját. Önkormányzatunkkal közös együttműködésben vagyunk. Jelenleg 35 tagcsaládunk van. Indulásunk óta számos lehetőséget, adományosztásokat és kulturális programokat biztosítottunk a település lakosainak. Pályázat útján fejlődik egyesületünk, amiből a település minden tagja ingyenesen részesül. 2014-óta önkéntes munkaadók is vagyunk. Egyesületünk a Magyar Vöröskereszt Szarvas területi szervezetével is kiemelkedő munkakapcsolatban van. Az Élelmiszerbankkal 2016-ban kötöttünk szerződést, azóta folyamatos az együttműködés, amihez szállítási segítséget önkormányzatunktól kapunk. Településünkön 220 rászorult családnak tudunk ezáltal segíteni.
Nemzeti Együttműködési Alap